TE HOGYAN BÁNSZ A TESTEDDEL?

Az egyik legalapvetőbb oka a krónikus fizikai fájdalmaknak, mozgásszervi elváltozásoknak, betegségeknek az, hogy

 

NEM BÁNUNK ÚGY A TESTÜNKKEL

 

ahogy igényelné.

Pontosabban a test nem igényel semmit. A test alkalmazkodik. Ahhoz alkalmazkodik, ahogy használjuk.

 

HA NEM FIGYELÜNK RÁ, AKKOR JELEZ!

 

Először kicsi, alig érezhető vagy látható jeleket ad. Például kicsit bemerevedik, meghúzódik. Pici diszkomforttal mutatja a határait.

 

MI TÖRTÉNIK ILYENKOR?

 

Jellemzően az, hogy észre sem vesszük ezeket az apró jeleket. Vagy ha mégis, akkor legyintünk rá egyet.

Ha például a munkánk olyan, hogy kissé féloldalasan tartjuk közben a fejünk vagy törzsünk és ezt mindennap X órán keresztül tesszük, akkor test erősebb jeleket fog adni. Például annyira bemerevedik a nyak vagy a gerinc más szakasza, hogy nem tudjuk fájdalom nélkül rendeltetésszerűen használni.

Erre már nem legyintünk. Mert ez nemcsak jobban fáj és korlátoz, de még hosszabb ideig is tart. Ilyenkor kapunk be fájdalomcsillapítót, kenjük be valamivel vagy megyünk masszőrhöz, gyógytornászhoz, orvoshoz.

Ezek azonban többségében csak tüneti kezelések.

Gondoljunk csak bele: ha minden nap úgy használjuk a testünk mondjuk 6-8 órát, ami hónapok, évek alatt juttat el egy ilyen állapotba, akkor mennyit használhat a legjobb kezelés is? Ha csak az időt vesszük: napi 6 órát hogyan lehet kompenzálni egy kis izomlazító krémmel vagy heti 1 óra masszázzsal?

Persze gondolkozhatunk úgy is, hogy ezzel a munkával vagy tevékenységgel ez jár. Ennek is van realitása. Egészen addig, amíg még rosszabbá válik a helyzet. Amíg sokkal jobban, nagyobb területen vagy más, kompenzációs területen is meg fog jelenni a fájdalom.

Személyes és szakmai tapasztalatom is mutatja azt a tendenciát, hogy leggyakrabban akkor kezdünk a testünkkel igazán, azaz a test valós szükségletei alapján foglalkozni, amikor már fájdalommal, sőt 10-es fájdalomskálán 7-es felett fájdalommal jelez a testünk.

Nem ítélem meg ezt, mert nem direkt csináljuk. Nem akarunk ártani a testünknek, vagyis magunknak, csak

 

NEM TANULTUK MEG HOGYAN BÁNJUNK VELE. NEM TANULTUK MEG HOGYAN BÁNJUNK A TESTÜNKKEL.

 

Tisztelet a kivételeknek, sem otthon, sem az óvodában, iskolákban nem tanítják hogyan bánjunk a testünkkel. (No persze az érzelmi, lelki világunnkal sem más a helyzet.)

És látom, hogy egyre többen vannak, akik tudatosabbak. Figyelnek a testükre, a határaikra. Edzik, jól táplálják a testüket és még a regenerációra is odafigyelnek.

Jómagam is ezen az úton járok. Szakmailag és önmagam miatt is érdekel az egészség, az egészséges test és az egészséges lelkiállapot.

A szakemberek között viszont még ritka az, aki kiemelt figyelmet fordít a testtudatosságra, ezen belül is az érzettudatosságra.

 

(Az érzettudatosságról, a BQ-ról az alábbi cikkben olvashatsz:

INSPIRAL ÖNISMERET: BodyQ - KAPCSOLÓDÁS A TEST INTELLIGENCIÁHOZ https://share.google/y8QjIVH5YsOtQR1zUA 

BQ azaz a Body Intelligence Quotient, magyarul Test Intelligencia Hányados ma már egyre ismertebb fogalom. Az IQ és EQ általánosan ismert intelligencia és érzelmi intelligencia fogalmak és mérőrendszerek.)

 

Ott kezdtem ezt a cikket, hogy a test nem igényel semmit.

 

DE MI EMBEREK IGEN!

 

Mi igényeljük vagyis szükségünk lenne egy jól működő testre. Ugye?

 

AHHOZ HOGY EZ AZ IGÉNY MEGVALÓSULHASSON VAN PÁR KIHAGYHATATLAN LÉPÉS!

 

Vállaljunk felelősséget önmagunkért, az egészségünkért. Kérjünk segítséget, ha szükséges, de legyünk tudatában, hogy önmagunkért mi vagyunk elsődlegesen felelősek.

Ismerjük meg a testünk határait. Azt, hogy mit bír rövid- és hosszútávon.

Vegyük észre és hallgassunk a testünk jelzéseire.

Tudatosítsuk, hogy a testünknek rendszeres mozgás mellett rendszeres regenerációra is szüksége van. Ez a minőségi pihenés és alvás.

Vegyük figyelembe a körülményeinket: az életkorunkat, a habitusunkat, az aktuális képességeinket és lehetőségeinket.

Ismerjük fel és kezdjük el leépíteni a káros szokásainkat és váltsunk új, hasznos tevékenységekre.

Vegyük figyelembe a fokozatosság elvét. Ne változtassunk meg mindent egyszerre. Tudatosan építsük fel a változást.

 

Az alábbi cikkben olvashatsz a BodyQ-ról, azaz az érzettudatos mozgásról: 

https://www.masszazspont.hu/p/masszazs_4459.html?m=1

 

Keress bátran, amennyiben szeretnél jobb egészséget, jobb kapcsolatot a testeddel, önmagaddal!

 

Elérhetőségeim: 

Pákolicz Mihály 

+36209138673

masszazspont@gmail.com

https://www.facebook.com/share/1BRQsh5C2b/

FÉRFISZÖVETSÉG - BEAVATÓ ELVONULÁS 2026

 

 

 Vajon miért vonul el százötven férfi négy napra?

 

Mi az, ami mindannyiukat hívja?

 

Harmadik éve veszek részt a Férfiszövetség Beavató Elvonulásán és számos választ hallgattam meg, számos válaszom van nekem is.

Sokak valamilyen belső nehézség, életválság miatt jöttek. Válás, munkahelyi probléma, haláleset, valamilyen veszteség miatt. Sokan konkrét önismereti, fejlődési célllal vagy azért, mert olyan meghatározó élményben volt részük az előző vagy azelőtti elvonuláson, ami egyértelművé tette, hogy idén is részt vesznek. Voltak, akiket a kíváncsiság, a magány, a közösség, a kihívás, a reménytelenség, a bizalom, a változtatás igénye, a tettvágy, az új élmény hívott meg.

 

Engem 2024-ben többek között az a férfi minta vezetett a beavató elvonulásra, amit a Férfiszövetség hét vezetője közül kettőtől láttam és tapasztaltam a 23-24-es zárt, integrál szemléletű férficsoportban, amit Kemény Péter és Molnár Károly vezetett.

Bennük olyan példaértékű mintákat fedeztem fel abban a 10 hónapban, amit azelőtt csak ritkán és részletekben találtam meg. Ezek pozitív férfi, vezetői, emberi, együttműködési minták. Úgy vezettek, hogy egyenrangúak maradtak egymással és velünk, résztvevőkkel is. Nem lehetett érezni semmi olyat, hogy 'mi többek, jobbak, nagyobbak' vagyunk nálatok, miközben látható és hallható volt az a tengernyi tapasztalat, amit hordoznak és megosztottak velünk.

Azóta még két 10 hónapos csoportban vettem részt segítőként és két elvonuláson önkéntesként. Emellett elvégezetem a Férfiszövetség Férfikör vezetői képzését és 25-26-ban Pári Róbert körvezető társammal 10 férfikört tartottunk, így összesen több, mint 800 óra tapasztalatot szereztem az önismeret ezen területein.

 

Ezek mellett hajtott a kíváncsiság, hogy megismerjem a szövetség többi vezetőjét és a közös munkájukat. És arra is kíváncsi voltam, hogy milyen beavatások vannak egy ilyen elvonuláson.

Ami engem leginkább megérintett az első évben (és ez azóta csak erősödött) az a hét vezető egysége. Ahogy külön egyéniségekként szinergikus egységben működnek. Látható szövetségben, kicsit sem túlzás, hogy ebben a formációban a Férfiszövetség nevet választották. És nemcsak egymással vannak ilyen kapcsolatban, hanem az önkéntes segítőkkel és résztvevőkkel is.

Könnyen lehet, hogy kollektív, illetve kollektív tudattalan szinten ez a szövetség hívja meg a férfiakat. Valahogy ráérzünk, hogy ez a szövetség a mai férfi megfelelő, releváns útja. Az önmagát megtaláló és megtartó, mégis a férfiakkal szövetségben, együtt működő férfi útja.

 

 

A beavatásokról csak annyit, hogy sokfélék és mindegyik hozza azt, amire a beavatás hivatott. Kaput nyit egy új életszakaszra, megalapozza a tudatállapot változását, fejlődését és új tapasztatalathoz, ismerethez segít hozzá.

Egy példát azért hozok, a parázson járást. 53 évesen léptem először parázsszőnyegre és nem tudtam mi vár rám. Ez a szertartás fizikailag pár lépés csupán, de lelkileg hatalmas lépés. Valami olyasmit csinál belül, amit szavakban úgy tudok kifejezni, hogy 'Ha erre képes vagyok, akkor bármire.'

Ha még nem csináltál ilyet, akkor csak gondolj bele, hogy olyan 3-400 fokos parázsra rálépsz mezitláb. Nem normális, ugye? Miért tenne ilyet egy normális ember? Teljesen logikátlan, mint az is, hogy hogyan lehet ezt megégés nélkül megúszni.

Nem tudom a választ, de ötször jártam parázson és csak egy vízhólyagom keletkezett. És egy különbséget találtam, ami miatt megharaphatott a parázs. Azt, hogy nem voltam teljesen jelen, amikor megégetett, a gondolataim máshol jártak.

Az ilyen extrém helyzetek jelenlétre, fókuszáltságra hívnak. És a sokféle tanítás, tanulság közül, ami ezeken keresztül megérkezhet az az, hogy képessé válok valamire, amire azelőtt képtelen voltam. Azaz nem volt olyan képem, elképzelésem, tapasztalatom, ami alapján azt gondolhattam volna, hogy képes vagyok rá.

Más megfogalmazásban a beavatásokon keresztül meghaladom önmagam.

 

 

 

A Beavató Elvonuláson megtapasztalhattam azt is, hogy lehet gyakorlatilag idegen férfiakkal is bensőségesen kapcsolódni. Megnyílni előttük. Megmutatni azokat a részeimet, amiket addig különböző maszkokkal takartam. Segítséget kérni. Egészséges határokat tartani. Természetesen ölelni. Engedni könnyeket. Megmutatni a fájdalmat és befogadni a támogatást és együttérzést. Megélni a feltétel nélkül elfogadást, az ítéletmentességet. Hogy lehetek önmagam, lehetek önazonos és transzparens. Hogy létezik szövetség férfiak között.

Ezek erősen transzformatív hatással vannak minden résztvevőre. 

 

 

 

 

HÁLA ÉRTE 

 

 

 

FÉRFISZÖVETSÉG - BEAVATÓ ELVONULÁS 2026

 

Tavaly 150 férfi gyűlt össze Farkaskútvölgyben.

Nem feltétlenül tudtuk, hogy mire is vállalkoztunk.

 

Mindenki hozta a sajátját,

a sztoriját,

a nehezét,

azt, amit meg akar haladni,

a fényét,

az erejét,

az együttérzését,

a tettvágyát,

és még lehetne sorolni, hogy mi mindent.

 

Férfi Beavató Elvonulás.

 

Az érezhető volt (és a 24-es elvonulás résztvevőinek tudható is), hogy itt valami nagyon más fog történni, mint egy 'normál', 10-20 fős elvonuláson.

Már a helyszín aurája (ez nem túlzás, 21-ben jártam Farkaskútvölgyben előszőr és ahogy megérkeztünk a völgybe olyan béke, öröm és otthonérzet járt át, amit soha előtte nem tapasztalatam) is sejteti, hogy itt nagy dolgok várhatók.

Ahogy sorra érkeztek a résztvevők egyre csak nőtt a várakozásteli feszültség.

Amikor először összegyűltünk a Csillagpajtában egy pillanatig vágni lehetett a csendet.

Aztán elindult.

Megszólaltak a vezetők. Hét férfi vezető elképesztő harmóniában szólalt meg egymást váltva, egy felesleges szó nélkül.

Egy év távlatában nem emlékszem pontosan a szavaikra, de az üzenetük azóta is kristálytisztán visszhangzik bennem:

Azért vagyunk itt, hogy együtt teremtsük meg az új, integrált férfimintát, hogy olyan férfivá válhassunk, aki stabilan áll az erejében, érzelmileg elérhető, tud gyengéd és együttérző lenni. Aki megtartva önazonosságát szövetségre lép társaival. És aki az őseitől örökölt tudást integrálja a mai kor szellemiségével.

 

Beavatások során mentünk kerszetül a négy napon.

Voltak fizikai próbatételek, érzelmi folyamatok, szellemi átadások és vegyes megpróbáltatások. Mély beszélgetések, elismerések, összeborulások, sok-sok támogató energia, felszabadult örömtánc és zenélés. Felismerések, felébredések, elengedések és megtisztulások.

Életre szóló élmény. Sorsfordító pillanatok. 

  

 

 

 

Idén júliusban 9-12-ig újra találkozunk. Ismerősökkel és új résztvevőkkel. Már izgatottan várom!

 

Még lehet jelentkezni: Beavató Elvonulás 2026 

INTEGRÁL MASSZÁZS

 

 

Néha érdemes kisebb-nagyobb lélezetvételű visszatekintést, összegzést, ránézést tenni az életünkre, az élet különböző területeire. 

 

A személyes most az örök kétkedőtől indul, aki azt mondja bennem, hogy minek gürizel, úgysem változol, megmaradsz középszerű masszőrnek és pont.

 

Bár valós bizonyítékot nem tud mutatni a kétkedő részem, az érzés mégis validnak tűnik. 

 

És ha itt meg is ragadnék, akkor a változatlanság érzetében élhetnék tovább.

 

Szerencsére az örök kétkedő mellett él bennem az örök kíváncsi is. Plusz a kétkedő konstruktív változata, aki megkérdőjelezi a kétkedő kizárólagos igazsagát.

 

Így áll össze egy teljesebb valóság, amiben a részek és végletek összeéinthetővé válnak és jobb esetben belső harmóniává érnek. 

 

Visszakanyarodok az eredeti témához, a visszatekintés értékéhez.

 

20+ éve dolgozom masszőrként és gyakran felteszik a kérdést, hogy milyen masszázst csinálok.

 

Ezt nem is olyan könnyű megválaszolni. Legtöbbször azt válaszolom, hogy a tanult technikák és a bennem kialakult fogások keverednek a kezelés során, amitől ez olyan 'Misis' lesz. (Bár a 'Misis'-t a belső kritikus sosem engedte kimondani, mert az nagyképű lenne.)

 

Ahogy visszanézek az elmúlt 20 éves szakmai utamra két fontos, párhuzamos vonal érdemes megemlítésre.

 

Az önismereti és a párkapcsolat-család szál. Ebben az írásban az önismereti szál látható inkább. (Azt gondolom, hogy amikor visszatekintést, összegzést, önvizsgálatot tartunk, akkor az önismeret , a párkapcsolat, család, munka a fő életterületek, amiket mindenképpen fontos megnézni.)

 

Ha idáig elolvastad és még nem vesztetted el az érdeklődésed, akkor már nincs messze, hogy összeálljon a kép, hogy mit is szeretnék feltárni. 

 

Egy korábbi bejegyzésem, a 'Mitől integrál masszázs?' című azért készült, mert az imposztor részem (a kétkedővel karöltve) hajlamos leminősíteni a munkám, tehetségem, hozzáértésem és fejlődésem.

 

A bejegyzés írása is egy integrációs folyamat volt, amiben oldódtak a visszatartó, destruktív narratívák, miközben megfogalmazódott és betöltődött mindaz az érték, ami a két évtized alatt érlelődött, kialakult a munkám során.

 

Hajlamosak vagyunk arra, hogy azt érezzük, hogy nem változunk. Hogy egy helyben topogunk és kêptelenek vagyunk a változásra.

 

Az érzés valóságossá teszi azt, amit gondolunk, hiszünk. És nem csak azokról a gondolatokról beszélek, aminek tudatában vagyunk, hanem azokról, amik alapértelmezetten vannak bennünk. Ami a szüleinktől, környezetünktől, társadalomtól ívódott belénk.

A gondolat önmagában csak betűk egymás után. Azért válik valósagossá, amikor elhiszem, mert érzések társulnak hozzá.

 

Amikor felmerül bennem, hogy nem változok, nem fejlődök, akkor megjelennek érzések, érzelmek a testemben. Ezek jellemzően összehúzó, merev, nehéz érzetek.

 

Azért tud olyan erős lenni ez az érzés, mert azonosultunk olyan gondolatokkal, hiedelmekkel, mint a/az:

'Én (már csak) ilyen vagyok.'

'Képtelen vagyok megváltozni.'

'Ez a sorsom.'

 

És gyakori, hogy nem látjuk reálisan (ezért érzéssé, megéléssé sem tud válni) önmagunkat, a változásunkat, fejlődésünket.

 

Ez az, amiért érdemes megállni és ránézni kívülről. Akár külső segítséggel, akár belső perspektívaváltással.

 

A belső megélés állandósága, az azonosságot fenntartó gondolatok, az ismerős érzések egyfajta biztonságot adnak.

 

De ezért a biztonságért fizetnünk kell. Azzal, hogy beragadunk egy-egy identitásba.

 

Én például ezzel a biztonsággal a belső világomban maradnék középszerű masszőr. És lehet, hogy kívülről jönnének megerősítések, hogy jobb vagyok, több vagyok, értékesebb vagyok ennél

DE AMÍG

nem vizsgálom felül a korlátozó hiedelmeimet

ADDIG

maradok a régi identitásomban, egyszerű masszőr.

 

A rátekintés, a felülvizsgálat viszont elkezdi lazítani a régi énképet. És elkezdi beengedni a (gyakran már sokkal igazabb) megváltozott ént. 

 

Rendkívül felszabadító érzés, amikor a mentális börtönből kilépünk, kiengedjük magunkat.

 

Ez az, amiért a visszatekintést, összegzést, önvizsgálatot, önreflexiót érdemes időnként csinálni. A különbségtevő képességünk segíti észrevenni és értékelni azt, amivé változtunk.

 

(Abban biztosak lehetünk, hogy változunk. Maximum nem vettük észre.) 

 

És ebből a felszabadultságből mást, máshogyan és más érzésekkel tudunk tenni és megélni.

 

Amikor pedig a változáshoz tartozó érzés is megérkezik és tudatosulunk a változásunkra, akkor kezd halványulni és emlékké válni a múltbéli énünk.

 

A változás ekkor válik valósaggá, valós megéléssé.

 

Így lettem (20 év és egy néhány alapos önvizsgálat után) masszőrből integrál szemléletű masszőr.

24 PERC ÖNISMERET NAPONTA?

(olvasási idő: 1,5 perc)

Tegyük fel, hogy minden képernyő előtt töltött 10. percet (csak minden 10. percet!) önismeretre költöd egy hónapig.

Ez a mai magyar valóságban átlagosan cca.   24 perc önismeretet jelentene.

Ez nem kevés!

24 percbe belefér egy önismereti kérdés, elmélyülés a kérdésben (azaz mélyebb kapcsolódás a téma érzelmi, gondolati részeihez, hatásaihoz) és egy bőséges válasz, amiben felismerések és irányok jelenhetnek meg.

Plusz gondolj csak bele, hogy ki lehet venni még egy percet (minden 9. percet, azaz még napi 24 percet) pl. mozgásra, kikapcsolódásra, pihenésre, olvasásra, élő szociális kapcsolatokra stb.

És FIGYELEM! Nem azt mondom, hogy nullázuk a képernyőidőt. Ez csak 20%-os csökkentés!

És mi kell hozzá?

Csak tudatosság! És csak TE!

A képernyő előtt töltött idő 20%-ában mást csinálok. Ez mindössze egy döntés, egy tudatos döntés, hogy mire szánom az időt.

Miért?

Gondolj bele, ahogy mondjuk 20 év múlva ülsz a képernyő előtt (vagy ki tudja hogy fogják hívni és hogy fog kinézni majd) és az gondolkozol, hogy azt a kb. 7000 órát (ami ez a 20% 20 év alatt) mennyivel hasznosabb dolgokkal is kitölthettem volna.

Fárasztó a tudatosság?

Igen.

Megéri?

Döntsd el magad.

És még egy gondolattúra.

20 évvel ezelőttig nem volt zsebképernyő, vagyis okostelefon.

30 évvel ezelőttig nem volt általánosan hozzáférhető személyi számítógép.

50 évvel ezelőttig nem volt általánosan hozzáférhető televízió.

Nem, nem arra gondoltam, hogy fejlődjünk vissza.

Csak arra gondolok, hogy szerezzük vissza és/vagy tartsuk meg a választási lehetőségünket.

(elgondolkodási idő: relatív)

A HANGTÁLAK A LELKEMIG ÉRNEK

 

 

A hangtálak rezgései különleges világba visznek. A saját belső világunkba.

 

Ezért kezdtem foglalkozni velük. 

 

 

Készült egy rövid videó, amiben elmondom a hangtálakkal kapcsolatosan, hogy

 

•  hogyan találkoztam velük
•  hogyan hatottak rám 
•  miért kezdtem foglalkozni velük 
•  kinél tanultam 
•  hogyan dolgozom velük 
•  mire használhatóak 
•  milyen hatásuk van 
•  hogyan segítenek az önismereti úton 
•  kivel dolgozom párban 
•  mi a vízióm 

 

Amennyiben értékesnek találod ezt és a többi tartalmat, kérlek, iratkozz fel YouTube csatornámra és oszd meg másokkal is! 🙏💛

A videót Nagy Benedek készítette

POZITÍV MEGERÖSÍTÉS

 

Használsz pozitív megerősítéseket?

Az, hogy mit is jelent a pozitív megerősítés, abban lehetnek hasonlóságok és lényeges különbségek is. Mint mindennek az életben, ennek is számos árnyalata van. A saját tapasztalatom végletei között fokozatosan találom meg az árnyalatokat. Erről írok most.

Fiatal koromban nem használtam pozitív megerősítéseket, nem volt része a kultúránknak. A szülők, a nevelők, az edzők, a tanárok és úgy általában a felnőttek sem nagyon dicsértek vagy ismerték el az életkornak és egyéni ügyességnek megfelelő teljesítményt. Ez az egyik véglet.

A másik végletet jóval később láttam meg. Régen húztam a számat az amerikai filmekben látott, szinte infantilisan túlzó dicséretek láttán, amikor minden apróságért ünneplés járt. Aztán ezt idővel a valóságban is elkezdtem észrevenni.

Azt hiszem, hogy főként gyerekként, de még felnőttként is szükségünk van az egészséges megerősítésekre.

Nemrég az unokámmal sétáltam, ő hároméves és futóbiciklizett. A visszaúton elég meredek emelkedőn kellett feljönni. Megkérdeztem, hogy fel tud-e jönni a biciklin ülve, és hogy nehéz-e. Mindkettőre igennel válaszolt. Amikor felértünk, megdicsértem.

Megköszönte és mosolygott. És az az igazság, hogy ez végtelenül jó érzés volt nekem is.

Én nem emlékszem arra, hogy sok megerősítést, dicséretet vagy elismerést kaptam volna, leszámítva azt a néhány alkalmat, amely megmaradt bennem. De mondom, akkoriban ez nem igazán volt szokás.

A párommal gyakran nevetünk azon, amikor megkérdezzük egymástól — 28 év után is —, hogy: „Szeretsz?”

Azt gondolom, hogy ez részben a korábbi hiányok miatt is van. De az van, hogy 55 évesen is jól esik, amikor kimondja és amikor kimondom.

Miért fontos a pozitív megerősítés?

Ha hormonális oldalról nézzük, ilyenkor úgynevezett „örömhormonok” termelődnek. Például dopamin, szerotonin, endorfin és oxitocin.

Ezek a hormonok — rendszerezés nélkül említve — fokozhatják az örömérzetet, a stabilitást, a biztonságérzetet, a motivációt és a kötődést.

Ezek együtt alapozzák meg az érzelmi jóllétet, az érzelmi jóllét pedig támogatja a fizikai állapotunkat is.

Így jutunk el a hormonális folyamatoktól az érzelmi és fizikai állapotokig.

De mi számít valódi pozitív megerősítésnek?

Szerintem a lényeg itt is az, hogy kerüljük a végleteket.

Sem a teljes hiány, sem az agyonajnározás nem egészséges.

Pozitív megerősítést adhatunk másoknak és saját magunknak is.

Ha egy kicsit odafigyelünk, általában pontosan érezzük, hogy mi az a visszajelzés, ami valódi, hiteles és „odaillő”.

Fontos különbség, hogy a pozitív megerősítés nem egyenlő a pozitív gondolkodással. A gondolat fontos, de önmagában kevés.

Az érzelemmel átélt gondolatnak van igazán ereje.

Azt mondani, hogy „szeretlek”, „együttérzek” vagy „sajnálom” anélkül, hogy valóban éreznénk valamit, egyszerűen nem ugyanaz.

Önismereti körökben gyakran látni az úgynevezett körbegondolkodást, gondolati loop-okba való menekülést. Amikor mindent próbálunk megérteni és végiggondolni, de nem jutunk el az érzésekig.

Mert az érzések tudnak fájni.

Talán ezért választjuk sokszor inkább a gondolkodást. És ez legtöbbször nem tudatos döntés, hanem automatizmus.

Én is sokáig éltem így. Mérhetetlenül sokat agyaltam, mindenféle forgatókönyveket futtattam a fejemben. Nem azt mondom, hogy nem éreztem — nagyon is éreztem. De visszanézve azt látom, hogy az intellektualizálás gyakran válasz volt az intenzív érzelmekre.

Mivel nem ismertem az érzelmi árnyalatokat, ezért vagy túláradtak bennem az érzések, vagy teljesen elhatárolódtam tőlük.

Az érzelmi szabályozás talán éppen ezeknek az árnyalatoknak a felismeréséről szól.

Visszatérve a pozitív megerősítésekhez…

Amikor először mondtam ki magamnak pozitív megerősítéseket a tükörbe nézve, kinevettem magam. Semmit nem éreztem, és nem hittem el a kimondott szavakat.

Mégis csináltam egy ideig minden reggel.

És lassan megérkezett mögé az érzés.

Mert a pozitív megerősítés nem csak a kimondásról szól. Ha nincs befogadó rész bennünk, akkor kevés ereje van.

El kell hinnünk, amit kimondunk. Meg kell, hogy érintsen érzelmileg.

A Gottman házaspár Pár-harc című könyvében olvastam egy statisztikát arról, hogy egy negatív megélés ellensúlyozásához legalább hét pozitív visszajelzés szükséges, erősen érzelmi helyzetekben pedig ez akár húsz is lehet.

Ez alapján felmerül a kérdés:

Lehet-e túl sok a pozitív megerősítés?

Szerintem igen — ha nincs mögötte valódi érzelmi tartalom. Ilyenkor akár ezerszer is kimondhatjuk ugyanazt, nem fog igazán átmenni.

És akkor sem működik, ha a megerősítés irreleváns vagy hiteltelen. Az ilyen visszajelzés egyszerűen nem befogadható.

Ha eljutottál idáig, akkor jár neked a dicséret.

És ha adott neked valamit ez az írás, akkor nekem is jár.